Csendes, felszólalások nélküli (zene lesz), fotókiállítással, díszőrséggel, emlékezéssel szertnénk lehetőséget adni Budapest és a vidék demokráciát féltő lakosságának, hogy az ismételten megjelenő fasisztoid eszmék Roma áldozatai előtt kegyeletüket leróják, egyben jelenlétükkel, egy szál virággal tiltakozzanak a neo-náci, neo-nyilas, hungarista eszmék térnyerése ellen.
Kezdés ideje: 2010. március 6. 9:30. Helyszín: Hősök Tere, Ismeretlen katona síremléke és környéke.
Főszervező: Dr Donáth Ferenc, a Nagy Imre társaság elnöke, Hirschler Tamás, a Magyar Antifasszta Liga elnöke és egyébb civil szervezetek!
"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak."
Általában katolikus. Ezt az ország ráhatása miatt vették fel és védelmet is biztosított nekik. Európában a középkor elején megjelenő cigányok magukat egyiptomi búcsújáróknak, zarándokoknak mondták kik népük bűneiért jöttek vezekelni. A babonaság szorosan függ össze a vallással. Ritkán járnak templomba, csak a karácsonyi éjféli misét, áldozást, keresztelést tartják csak. A cigány esküvő, temetés, családi körben történik, pap nélkül, a vajda vagy a legöregebb cigány jelenlétében. A rangosabb családoknál a szertartást pap is, a vajda is tarthatja. Imádkozni csak a miatyánkot szokták.