Csendes, felszólalások nélküli (zene lesz), fotókiállítással, díszőrséggel, emlékezéssel szertnénk lehetőséget adni Budapest és a vidék demokráciát féltő lakosságának, hogy az ismételten megjelenő fasisztoid eszmék Roma áldozatai előtt kegyeletüket leróják, egyben jelenlétükkel, egy szál virággal tiltakozzanak a neo-náci, neo-nyilas, hungarista eszmék térnyerése ellen.

Kezdés ideje: 2010. március 6. 9:30. Helyszín: Hősök Tere, Ismeretlen katona síremléke és környéke.

Főszervező: Dr Donáth Ferenc, a Nagy Imre társaság elnöke, Hirschler Tamás, a Magyar Antifasszta Liga elnöke és egyébb civil szervezetek!

"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak."
Friss Hírek
LIFE - Belföldi hírek
Nagy a média szerepe az előítéletességben PDF Nyomtat Email
Írta: Esti Hírlap, MTI, Republikon Intézet   
2010 február 07., vasárnap 10:29

Jelentős szerepe van az etnikai előítéletek fenntartásában a sajtónak, ezen belül is leginkább a kereskedelmi televíziók műsorainak. Az egyes műsoraikkal ugyanis erősítik a romákkal szembeni társadalmi sztereotípiákat - fogalmazta meg több felszólaló a Republikon Intézet által szervezett csütörtöki Emberi jogi konferencián Budapesten.

Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű szervezet elnöke az Emberi jogi mérleg 2002-2010 című rendezvényen azt mondta: a különböző délutáni beszélgetős műsorokban, amelyekben a szereplők egymással összeverekednek és súlyos bűncselekmények elkövetéséről esik szó (pld. Mónika show), a társadalmi arányuknál jóval nagyobb arányban jelennek meg a romákként azonosított emberek.

Setét Jenő, a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) tagja a roma integráció évtizede programjainak kapcsán azt közölte: az igazán fontos kérdés az, hogy "az állam felveszi-e végre a deszegregáló pozíciót". Milliárdokat ad ugyanis a szegregáló iskoláknak vagy vállalkozásoknak, amelyek nem hajlandók romákat alkalmazni. Amíg ez így működik, nem lehet áttörést várni ezen a téren, a megoldás az lenne, ha az állam nem finanszírozna ilyen intézményeket - mutatott rá.

Megemlítette, hogy esélyegyenlőségi intézkedések történnek ugyan országszerte, azonban csak elszórtan vannak olyan települések és intézmények - vélekedett -, ahol "képesek elfogadni az integrációban lefektetett értékeket". Közvetlenül a rendszerváltás után is sok volt az etnikai konfliktus, de akkor nem emelkedett politikai programmá a romákkal szembeni gyűlöletkeltés. Véleménye szerint most ez megtörtént, sőt ugyanez a hozzáállás nyomon érhető a hivatalok, állami intézmények egy részében is.

Újlaky András, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány (CFCF) kurátora elmondta, hogy több településen indítottak pert a helyi iskolai szegregációval szemben, és ahol jogerősen lezárultak a perek, ott mindenütt nyertek. Az alapítvány szerint az Oktatási és Kulturális Minisztérium nem él azzal a jogával és kötelességével, hogy betartassa többek között a szegregációval kapcsolatos jogszabályok végrehajtását, holott adott esetben szankcionálnia kellene azokat az iskolákat, ahol szegregált oktatás folyik - tette hozzá.

Mint mondta, a szegregáció felszámolásához szükséges politikai akarat jelenleg egyik oldalon sincs meg, erre példaként említette a miskolci és tatai polgármestereket, illetve a Szociális és Munkaügyi Minisztérium egyik korábbi vezetőjét.

Juhász Péter, a TASZ mediátora a konferencián utalt arra, hogy alulról jövő kezdeményezésekre van szükség leginkább a politikai akaraton túl a roma integráció területén. Meglátása szerint az "érdekérvényesítő képessége a romáknak a nulla alatt van". Példaként hozta fel erre, hogy előfordult, amikor a gyámügyi hatóság elvette a gyermekeket a szülőktől, mondván, hogy alultáplált, ám később az orvosi vizsgálta az ellenkezőjét állapította meg.

Az ilyen diszkriminatív esetek kezelése érdekében a civil szervezeteknek fel kell lépniük akár sajtókapcsolataikat és egyéb intézményi kapcsolataikat felhasználva - fűzte hozzá.

Forrás: Esti Hírlap, MTI, Republikon Intézet

 

Ajánlja ismerõseinek...

Hozzászólások (0)add
Szóljon hozzá Ön is!
smaller | bigger

security image
Írja be a képen látható karaktereket


busy
Utolsó frissítés: 2010 február 07., vasárnap 10:39
 
seobazis Az ifj. Katánghy Menyhért jegyzetfüzete Urlbank - Linkgyűjtemény Tip-Top Linkek Roma, roma lap, cigány, cigányság, romák, kisebbség