Csendes, felszólalások nélküli (zene lesz), fotókiállítással, díszőrséggel, emlékezéssel szertnénk lehetőséget adni Budapest és a vidék demokráciát féltő lakosságának, hogy az ismételten megjelenő fasisztoid eszmék Roma áldozatai előtt kegyeletüket leróják, egyben jelenlétükkel, egy szál virággal tiltakozzanak a neo-náci, neo-nyilas, hungarista eszmék térnyerése ellen.
Kezdés ideje: 2010. március 6. 9:30. Helyszín: Hősök Tere, Ismeretlen katona síremléke és környéke.
Főszervező: Dr Donáth Ferenc, a Nagy Imre társaság elnöke, Hirschler Tamás, a Magyar Antifasszta Liga elnöke és egyébb civil szervezetek!
"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak."
Őrizetbe vettek a rendőrök egy keszthelyi ingatlanforgalmazót, aki tagja az önkormányzat egyik bizottságának, továbbá a Jobbik helyi szervezetének elnöki tisztségét is ellátja - értesült az MTI hivatalos forrásból. A bíróság S. Szilárdot előzetes letartóztatásba helyezte egy további gyanúsítottal együtt.
A férfi - cégének honlapja szerint - banki kapcsolatokkal hosszú évek óta foglalkozik ingatlanforgalmazással, hitelközvetítéssel, pénzügyi tanácsadással és vagyonértékeléssel. Az MTI úgy tudja, hogy ezekkel a tevékenységeivel összefüggésben elkövetett bűncselekményekkel gyanúsítják. www.romnet.hu Az ügyben bűnsegédként szerepel, mert a gyanú szerint néhány millió forintért vásárolt házakat a sokszorosára értékelt fel. A megvásárolt ingatlanokra a valós értékének többszöröséért vettek fel hitelt hajléktalan vagy munkanélküli nevére, amelyet a többszörösen hátrányos helyzetű "vásárlók" nem tudtak megfizetni. Az esetnek öt gyanúsítottja van. www.romnet.hu A férfi a keszthelyi önkormányzat városfejlesztési bizottságának külső tagja és egyben elnöke a Jobbik városi szervezetének. Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére annyit közölt: egy keszthelyi férfi ellen több millió forintos csalás elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást. www.romnet.hu Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője megerősítette: a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csalás miatt, őrizetbe vétel mellett folytat büntetőeljárást S. Szilárd ellen. www.romnet.hu A Zala Megyei Bíróság csütörtökön délután előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat, illetve vele együtt azt a férfit, aki a gyanú szerint három - két zalaszentgróti és egy türjei - házat értékesített tovább az ingatlanforgalmazó-értékbecslő közreműködésével. www.romnet.hu Bor Tibor, az eladóként szereplő férfi ügyvédje a tárgyalást követően újságíróknak azt mondta: a bíróság indoklása szerint tartani lehet a gyanúsítottak összebeszélésétől, bizonyítékok megsemmisítésétől vagy a nyomozás más módon történő hátráltatásától, ezért helyezték a két gyanúsítottat 30 napra előzetes letartóztatásba, de ez ellen fellebbezéssel éltek. www.romnet.hu FN.hu, MTI