Csendes, felszólalások nélküli (zene lesz), fotókiállítással, díszőrséggel, emlékezéssel szertnénk lehetőséget adni Budapest és a vidék demokráciát féltő lakosságának, hogy az ismételten megjelenő fasisztoid eszmék Roma áldozatai előtt kegyeletüket leróják, egyben jelenlétükkel, egy szál virággal tiltakozzanak a neo-náci, neo-nyilas, hungarista eszmék térnyerése ellen.
Kezdés ideje: 2010. március 6. 9:30. Helyszín: Hősök Tere, Ismeretlen katona síremléke és környéke.
Főszervező: Dr Donáth Ferenc, a Nagy Imre társaság elnöke, Hirschler Tamás, a Magyar Antifasszta Liga elnöke és egyébb civil szervezetek!
"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak."
Széljegyzetek a magyarországi roma képzõmûvészet megszületéséhez és történetéhez
A magyarországi cigány képzõmûvészet három évtizedes múltra tekint vissza. Az előtörténet azonban még régebben kezdõdött. 1937-ben egy nyíregyházi cigány zenész, aki gyermekkora óta farigcsált, az elsõ világháború idején, olasz hadifogságban hegedűt és brácsát készített, a földbirtokosoknak lovaglópálcát faragott, majd hazatérve, szabadidejében hangszereket javított. Elhatározta, hogy megpróbálkozik a szoborfaragással. Elhatározásában valószínûleg szerepet játszott az, hogy "õstehetségek" címmel 1934-ben megrendezték a magyar paraszt festõk és szobrászok nagy visszhangot kiváltott tárlatát a Nemzeti Szalonban. Horváth Vince, az elsõ próbálkozást - szigorú kritikusa lévén önmagának - sikertelennek ítélte, a második faragás sem tetszett, végül a harmadik próbálkozásra születõ szobrot elfogadhatónak vélte. Arra azonban nem szánta rá magát, hogy szobrával megkeresse az "õstehetség"-kiállítások rendezõjét, Bálint Jenõt. Nem kapcsolódott be tehát a magyar népi alkotók spontán kirajzásába.
A magyarországi roma festészet jelentős alkotói közül is talán az egyik legnagyobb, a méltán világhírű Péli Tamás, a cigány, és a magyarországi kortárs képzőművészet kiemelkedő alakja. A különleges szín- és formavilágot létrehozó művész, több mint 70 képét hagyta az utókorra 1994 novemberében bekövetkezett halála után. Hagyjuk, hogy ezen őszi hónapok nemcsak elmúlására, hanem éppen ellenkezőleg, munkájának felemelő hatására hívják fel tudatunk és lelkünk figyelmét!
“Festményeimmel örömet szeretnék szerezni az embereknek, átadni azt a boldogságérzést, amit a festés szerez nekem.” – mondja Bada Márta, aki 1951. március 19-én látta meg a napvilágot a Nógrád megyei Erdőtarcsán, egy héttagú roma család gyermekeként. Szegényen éltek, festékre nem, vagy csak kevés jutott. A családja nem értette meg a művészetét – sok festményét eltüzelték a téli hidegben. Bolondnak tartották, hogy a festészetben örömét leli. A festéshez szükséges eszközöket a Remsey és a Szekeres család segítségével szerezte be. Ők támogatták, nem hagyták elveszni a tehetségét.
Emberek vagyunk és romák.
Csendes, felszólalások nélküli (zene lesz), fotókiállítással, díszőrséggel, emlékezéssel szertnénk lehetőséget adni Budapest és a vidék demokráciát féltő lakosságának, hogy az ismételten megjelenő fasisztoid eszmék Roma áldozatai előtt kegyeletüket leróják, egyben jelenlétükkel, egy szál virággal tiltakozzanak a neo-náci, neo-nyilas, hungarista eszmék térnyerése ellen.
Péli Tamás festőművész