Csendes, felszólalások nélküli (zene lesz), fotókiállítással, díszőrséggel, emlékezéssel szertnénk lehetőséget adni Budapest és a vidék demokráciát féltő lakosságának, hogy az ismételten megjelenő fasisztoid eszmék Roma áldozatai előtt kegyeletüket leróják, egyben jelenlétükkel, egy szál virággal tiltakozzanak a neo-náci, neo-nyilas, hungarista eszmék térnyerése ellen.

Kezdés ideje: 2010. március 6. 9:30. Helyszín: Hősök Tere, Ismeretlen katona síremléke és környéke.

Főszervező: Dr Donáth Ferenc, a Nagy Imre társaság elnöke, Hirschler Tamás, a Magyar Antifasszta Liga elnöke és egyébb civil szervezetek!

"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak."
Friss Hírek
LIFE - Belföldi hírek


Uniós elismerést kapott két roma oktatási program PDF Nyomtat Email
Írta: MTI - LIFE-Press   
2010 február 24., szerda 07:42
Már a második magyar oktatási program került be az Európai Unió modellprogramjai közé; a szegedi és hódmezővásárhelyi deszegregációs projekt a  Hallgatói Mentorprogram harmadszor kap uniós elismerést, míg az Ácson futó, szakmát adó képzés az idén került be először a modellgyakorlatok katalógusába.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 február 24., szerda 08:08
Bővebben...
 
Egy éve lett nyilvánvaló, hogy halálbrigád járja az országot PDF Nyomtat Email
Írta: Hírszerző összeállítás   
2010 február 24., szerda 07:29
Holokauszt balladákkal, siratóénekekkel, és gyászimával emlékeztek családtagok, roma vezetők az egy évvel ezelőtti tatárszentgyörgyi fegyveres támadás halálos áldozataira a Pest megyei település temetőjében. Idézze fel, hogy mi történt pontosan egy évvel ezelőtt Tatárszentgyörgyön, kik és hogyan hibáztak, és miért kellett hat embernek meghalnia ahhoz, hogy elfogják a gyilkosokat.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 február 24., szerda 07:35
Bővebben...
 
Kusza helyzet: az RSK az önkormányzatot hibáztatja PDF Nyomtat Email
Írta: MTI   
2010 február 24., szerda 07:13
A Roma Sajtóközpont (RSK) szerint a VII. kerületi önkormányzat a hibás azért a kialakult helyzetért, amiért a központnak el kell hagynia Nefelejcs utcai irodáját.

Ajánlja ismerõseinek...

Bővebben...
 
Fasisztákkal nincs párbeszéd - antifasiszta tüntetés PDF Nyomtat Email
Írta: LIFE-Press   
2010 február 13., szombat 22:20

"A hóhérnak nincs arca"Magyar Antifasiszta Liga, a Baloldali Feminista Hálózat, az Új Szocialisták Mozgalma, és a Civilek a Szélsőjobb Ellen Mozgalom által szervezett antifasiszta demonstráción több száz ember vett részt.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 február 13., szombat 23:46
Bővebben...
 
A Jobbik esete a roma akadémiával PDF Nyomtat Email
Írta: Cseri Péter Veszprém - Népszabadság   
2010 február 13., szombat 11:41

A Norvég Alapból épül a Felsõörsre tervezett zenei tábor

Szórólapokkal „hintette be” a Jobbik országgyûlési képviselõjelöltje Felsõörsöt. A „Résen vagyunk” szlogennel ellátott iromány azt kérdezi a helyi polgároktól, hallottak-e arról, hogy a falujukban zenei szakkollégium nyílik roma gyerekek számára.

 

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 február 13., szombat 11:47
Bővebben...
 
Kuruzslók szociális kártyája PDF Nyomtat Email
Írta: Kaderják Dániel, Balázs András| - Népszabadság   
2010 február 09., kedd 11:18

A szociális ellátórendszer átalakításával kapcsolatos húsz évnyi lemaradást Bokros Lajos és Szepessy Zsolt két hét leforgása alatt behozta. A segélyezéssel kapcsolatos problémákra a nemzetközileg elismert közgazdász és az egykori kocsmáros ugyanazt a sajátos, de egyszerű választ adta: szociális kártya!

Ajánlja ismerõseinek...

Bővebben...
 
Hangácsion agyonvertek két embert PDF Nyomtat Email
Írta: Roma Polgárjogi Alapítvány   
2010 február 09., kedd 10:07

Családok és barátok viszonylag szűk körében temették el Virág Pétert (31) és Bartos Dezsőt (39), akiket január 30-án ittas falubeli fiatalok brutális kegyetlenséggel agyonvertek. A férjét védelmező Virágné Bartos Lenke is súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Őt meglepő módon az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt előzetes letartóztatásba helyeztette. A temetés idején a falu bejáratánál rendőrök ellenőriztek minden járművet és a település utcáin is rendőrjárőrök cirkáltak. A fiatal özvegyasszonyt rabláncon kísérte három mikrobusznyi géppisztolyos és kutyás kommandós egység a gyászszertartásra, ahol jelen volt az édesapját gyászoló hét éves gyermeke is, aki így végképp szülői támasz nélkül maradt. Bartos Dezsőtől öt kiskorú gyermeke vett végső búcsút.

Ajánlja ismerõseinek...

Bővebben...
 
Nagy a média szerepe az előítéletességben PDF Nyomtat Email
Írta: Esti Hírlap, MTI, Republikon Intézet   
2010 február 07., vasárnap 10:29

Jelentős szerepe van az etnikai előítéletek fenntartásában a sajtónak, ezen belül is leginkább a kereskedelmi televíziók műsorainak. Az egyes műsoraikkal ugyanis erősítik a romákkal szembeni társadalmi sztereotípiákat - fogalmazta meg több felszólaló a Republikon Intézet által szervezett csütörtöki Emberi jogi konferencián Budapesten.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 február 07., vasárnap 10:39
Bővebben...
 
Kétgyermekes anyát lakoltatnak ki (Galéria) PDF Nyomtat Email
Írta: Máriás Leonárd - Hírszerző   
2009 december 09., szerda 10:56

Összesen legalább 3 és fél millió forintot követelnek egy kétgyermekes anyán, pedig az adósság egy részét lakása előző tulajdonosa halmozta fel, a másik komoly összeggel pedig az asszony húga tartozik az APEH-nek. Ez a történet arról szól, hogy az önkormányzat által elkövetett jogi és adminisztrációs hibák, a tájékozatlansággal és a hiszékenységgel párosulva hogyan sodorták kilátástalan helyzetbe Rozáliát és gyermekeit.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 január 21., csütörtök 07:29
Bővebben...
 
Oszi bácsi vérfertőző kalapáccsal veri a globális zsidó nagytőke gumihasát PDF Nyomtat Email
Írta: erlauer5.nolblog.hu   
2010 január 14., csütörtök 06:41

Hallom ám, hogy Edelény méltán világhírűvé vált fideszes polgármestere feljelentést tett az ügyészségen magzatkárosítás, kiskorúak megrontása, vérfertőzés miatt - ismeretlen tettesek ellen. Korábban nem volt ilyen óvatos, hiszen tudni vélte, hogy kik okozzák Edelény és Magyarország romlását: egyrészt a környékbeli cigány asszonyok, másrészt a globális zsidó nagytőke.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 január 14., csütörtök 06:50
Bővebben...
 
Kemény szakasz következik a romagyilkosságok felderítésében PDF Nyomtat Email
Írta: FH/Népszava   
2010 január 11., hétfő 07:19
Megkezdődnek a szembesítések, a helyszíni bizonyítások során pedig teljes falurészeket üríthetnek ki.

Ajánlja ismerõseinek...

Bővebben...
 
"Kiszámíthatatlan, önkényes" - Monokon marad a szociális kártya PDF Nyomtat Email
Írta: Hírszerző összeállítás   
2010 február 24., szerda 07:35
Hiába szólította fel Szabó Máté ombudsman Monok képviselő-testületét arra, helyezze hatályon kívül a szociális kártya bevezetéséről szóló rendeletet: a település polgármestere közölte, továbbra is szükségesnek tartják, így nem szüntetik meg a kártyát. Pedig az állampolgári jogok biztosa szerint felmerülhet "a kiszámíthatatlan, önkényes jogalkalmazás veszélye" is.

Ajánlja ismerõseinek...

Bővebben...
 
Csak kampányfogás volt a holokauszttagadás büntethetősége? PDF Nyomtat Email
Írta: Kósa András - Hírszerző   
2010 február 24., szerda 07:25
Úgy fogadta el hétfőn a parlament MSZP-SZDSZ többsége a holokauszttagadás büntethetőségéről szóló törvénymódosítást, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje korábbi nyilatkozatával, és saját korábbi véleményével is szembe ment. Az Alkotmánybíróság eddigi döntései alapján nem lép életbe a jogszabály márciustól, de az előzmények alapján valószínűleg nem is ez volt a cél.

Ajánlja ismerõseinek...

Bővebben...
 
Száműzték a roma tanulókat, hetente kétszer mehettek iskolába: egymilliós bírság PDF Nyomtat Email
Írta: atv.hu   
2010 február 19., péntek 09:53
Kerepes önkormányzatának el kell számolnia a lakói felé, hogy miért fizet ki egymillió forintot bírságra. A település vezető felelősséggel tartozik az intézményeiért, és az abban folyó munkáért is – mondta Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium államtitkára.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 február 19., péntek 14:18
Bővebben...
 
A porrajmos emlékmű megtisztítása a fasiszta gyalázattól PDF Nyomtat Email
Írta: LIFE-Press   
2010 február 13., szombat 20:18
Megközelítően 100 ember  - köztük külföldiek és romák - jelent meg a Nehru parkban a porrajmos áldozatainak emlékművénél, amelyet a szélsőjobbaldali söpredék ismételten ürülékkel meggyalázott. Kefékkel, rongyokkal, papírzsebkendővel megtisztították a szennytől, amelyet a mai társadalom söpredéke kent az emlékműre, meggyalázva a fasiszta eszmék áldozatainak emlékét.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 február 13., szombat 23:35
Bővebben...
 
Berki és társa, avagy az alattomosság jogtudorai PDF Nyomtat Email
Írta: Krapulax   
2010 február 10., szerda 11:49

A Berki és társa végrehajtó iroda és alattomos galádsága sok ember életét keserítette már meg. A törvényesség határán át-át lépkedve ügyködő Berki és társa és egyik áldozatának történetét had osszam meg önökkel.

Adott egy lakáscsere, amely 2006 őszén történt. A hölgy – aki a szenvedő fél – a cserét egy ügyvéd szolgálatait PÉNZÉRT igénybe véve kötötte meg a szerződést. Mint mindenki, aki nem ismeri a jog útvesztőit, úgy gondolta, hogy az ügyvéd a pénzéért kellő körültekintéssel járt el és számára az ügy a birtokba vétellel lezárult. Igen ám, csak az ügyvéd elfelejtkezett pár dologról, mint például a közüzemi eszközök (gáz, villany) állását a szerződésbe belevenni, sőt, még meg sem említette a szerződésben ezeket.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 február 11., csütörtök 11:32
Bővebben...
 
Kegyetlen büntetés a rossz értelmi fogyatékos gyerekeknek PDF Nyomtat Email
Írta: MTI   
2010 február 09., kedd 10:29

A Népszabadság szerint ügyészségi nyomozás és önkormányzati vizsgálat indult amiatt, hogy a rossz magaviseletűeket úgy "rendszabályozzák" a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által fenntartott, fogyatékosokat és állami gondozottakat foglalkoztató kecskeméti Juhar utcai speciális intézményben, hogy hosszabb-rövidebb időszakokra egy belülről nem nyitható szobába zárják őket.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 február 09., kedd 10:32
Bővebben...
 
A Mónika Show is tehet a cigányság elítéléséről PDF Nyomtat Email
Írta: Népszabadság Online   
2010 február 07., vasárnap 10:40

Fájdalmas és elfogadhatatlan módon felerősödtek a cigányok elleni erőszakos cselekedetek, sebet ejtve az együttélés szövetén - írta levelében Antonio Maria Veglio.

Ajánlja ismerõseinek...

Bővebben...
 
Dolgozik a cigánytelepeken a kitörési vágy PDF Nyomtat Email
Írta: Wirth Zsuzsanna - Origo   
2010 február 07., vasárnap 09:45
A konfliktust kerülik, egymást védik és támogatják a legvégsőkig, de kitörésre vágynak sok cigányközösség tagjai. Az előítéletek az ő életüket és a többségi társadalomhoz való közeledést is megnehezítik. A kriminológiai intézet tavaly megjelent tanulmánya ijesztő képet festett a legnyomorúságosabb telepeken élő cigányokról, de a kisebbségei ombudsman felháborodott a kutatás megállapításain, ezért másokat ajánlott helyette.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 február 07., vasárnap 10:11
Bővebben...
 
Sarcot fizettettek a közmunkáért Tiszaburán PDF Nyomtat Email
Írta: Doros Judit Szolnok - Népszabadság   
2010 január 14., csütörtök 07:49
Háromezer forintot kellett fizetnie havonta annak, aki Tiszaburán az Út a munkához program keretében közcélú munkát vállalt. A polgármester szerint csak így tudták összeszedni az állami támogatás mellé előírt önrészt. A rendőrség gazdasági vesztegetés ügyében nyomoz.

Ajánlja ismerõseinek...

Utolsó frissítés: 2010 január 14., csütörtök 07:56
Bővebben...
 
Éhezés Nyírkátán: az önkormányzatnak a segélyekre sincs pénze PDF Nyomtat Email
Írta: MTI/Népszabadság/Hírszerző   
2010 január 11., hétfő 07:21
A Népszabadság szerint Nyírkátán csak azért nem halnak éhen több százan ezekben a hónapokban, mert a Baptista Szeretetszolgálat élelmiszeradományokat juttatott el a faluba. A helyi önkormányzat ugyanis szeptember óta nem, vagy csak részben fizeti ki a munka híján segélyre szorult emberek rendelkezésre állási támogatását (rát).

Ajánlja ismerõseinek...

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

oldal 1 / 17
seobazis Az ifj. Katánghy Menyhért jegyzetfüzete Urlbank - Linkgyűjtemény Tip-Top Linkek Roma, roma lap, cigány, cigányság, romák, kisebbség